Bemutatkozás  

A kezdetek:

Lovastorna csapatunk Villányi Krisztina edző vezetésével 2000-ben alakult. Edzőnk korábban a Budapesti Lovasklubnál versenyzett, majd 1997-től a BLK utánpótlás csapatát edzette.

2000
2000-ben egyetemi tanulmányai miatt jött Kaposvárra, és itt alakította meg a csapatot, akkor még másik helyen, a gyertyánosvölgyi Zrínyi Lovasklubban. Ebből az egyesületből indult sok meghatározó és később válogatott versenyző is (Major Gyöngyi -jelenleg lovastusa versenyző, Tóth Bernadett, Kátai Laura-jelenleg lovastusa versenyző, Bence Krisztina, Bence Balázs, Skandera Dominika, Baksa Zsófia). Két ló segítette a munkát a klubban, elsőként Csenge, majd később Csábos (képen).

2001
Első versenyévünkben, 2001-ben Major Gyöngyi lett válogatott versenyző, nemzetközi versenyen azonban még nem indult ebben az évben. 2001. évi eredmények.

2002
2002-ben már több szép sikert elértünk, két válogatott versenyzőnk (Major Gyöngyi és Baksa Zsófia) közül Major Gyöngyi a csapat tagjaiként részt vehetett a Stadl Paura-i CVI versenyen, ahol negyedik helyen zártak, illetve a Lovas Világjátékokra (Jerez de la Frontera) tartalékként utazhatott.
2002 Diákolimpiai csapat (Kauzál   Ebben az évben sikerült először a hivatalos magyar bajnokságban érmet szereznünk, a visszatérő Csordás Gyöngyvér bronzérmet szerzett a női versenyben, Csábos
Petra, Major Gyöngyi, Tóth            
hátán. 2002. évi eredmények
Bernadett) - Csábos
                                                           

Folytatás a Lovasakadémián:

A csapat fejlődése szükségessé tette, hogy olyan helyen tudjunk edzeni, ahol van fedeles lovarda is, és a telet is teljes értékűen végig lehessen dolgozni. Így 2002 novemberében a csapat a Pannon Lovasakadémiára költözött, a tagok a Lovasakadémia SC versenyzői lettek.

2003
A kezdés itt sem volt egyszerű, hiszen az első lovunkra három hónapot kellett várnunk. Ő volt Norton, az akkor még csak 4 éves furioso fajtájú mén. Segítségével vehettünk részt első versenyeinken. Ebben az évben találtuk meg eddigi legmegbízhatóbb lovunkat, Havannát, akit a Lovasakadémia selejtezésre szánt állományából választottuk ki. Az akkor még igencsak soványka és esetlen ló az évek során leghűségesebb társunk lett.

Ebben az évben már három válogatott versenyzőnk volt (Major Gyöngyi, Kátai Laura, Tóth Bernadett), közülük Major Gyöngyi a válogatott csapat tagjaként a Stadl Paura-i CVI-n 14. helyen végzett, majd az Európa Bajnokságon csapattagként 7. helyen zárt.
2003. évi eredmények

2004

Ekkortól már A kategóriában is voltak versenyzőink, ami a legnehezebb kategória. Összesen 13 leigazolt versenyzővel szerepeltünk, ami az eddigi legnagyobb létszám volt. Ennek köszönhetően két csapatot is ki tudtunk állítani.
A válogatottban Major Gyöngyi és Tóth Bernadett kapott helyet, közülük Gyöngyi a csapat  tagjaként 2004 Diákolimpia II. csapat               a Világbajnokság 10. helyén végzett.            
(Vass Petra, Pongrácz Gabriella)
2004 nyarán kezdtünk eddigi legnagyobb lovunkkal, Pajkossal készülni. 2004. évi eredmények Norton                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                Major Gyöngyi az EB-n

 

Kilépés a nemzetközi porondra:

2005

Az év elején elvitték Nortont, mivel ménként nem tudtunk vele biztonságosan dolgozni. Sajnos azóta nem tudjuk mi van vele. Ebben az évben tudtunk először csapatban vágtás produkciót bemutatni, és ezzel párhuzamosan nemzetközi versenyen indulni. Ebben oroszlánrésze volt Pajkosnak, aki a csapatot segítette.
A magyar versenyeken Major Gyöngyi junior diákolimpiai bajnok lett, majd OB junior bronzérmes.
Csapattal a szlovákiai Salán először szerepeltünk, a junior kategóriában, ahol a harmadik helyen végeztünk. A csapat tagjai Kátai Laura, Tóth Bernadett, Major Gyöngyi, Skandera Dominika, Somogyi Eszter, Bence Balázs, Vass Bernadett voltak.
Egyéniben Kátai Laura a nyitrai nemzetközi versenyen szlovák lovon (Flaminio) a junior verseny 6. helyén zárt.
Az országos bajnokságon a senior csapatok között a Baksa Zsófia, Kátai Laura, Tóth Bernadett, Major Gyöngyi, Somogyi Eszter, Bence Balázs összetételű csapat ezüstérmet szerzett.
2005 évi eredmények

 

Senior OB ezüstérmes csapat: Tóth Bernadett,  Major Gyöngyi, Bence Balázs és Pajkos

 

 

 


2006

Februárban új ló érkezett hozzánk, Kajászó-Delta. A remek küllemű ló a lovaglás valamennyi ágától "befejelt", egyedül a voltizs maradt számára, amiben még esélyt kapott. Nagyon gyorsan tanult, így már az első tavaszi versenyen kipróbálhattuk.
Közben Pajkosnak több lábproblémája volt, így csak a salai nemzetközi versenyen tudtunk indulni vele vágtában. A senior kategóriában a Vass Bernadett, Kátai Laura, Baksa Zsófia, Tóth Bernadett, Skandera Dominika, Somogyi Eszter, Bence Balázs összeállítású csapat a 6. helyen végzett. Egyéniben is próbálkoztunk, új lovunkon, Kajászó-Deltán Kátai Laura a junior 10., Tóth Bernadett pedig a 11. helyen végzett. Ezen a versenyen indult Deltán a BLK-s Király Ágnes is, akivel aztán az aacheni Lovas Világjátékokon is rajthoz állhatott Delta.

Pajkos a salai verseny után lesántult, és sajnos többet nem jött rendbe, így ő nyugdíjba vonult. (Jelenleg Angliában, gazdájánál éli világát.)

 

                                                                                                                                                            2006 Aacheni Lovas Világjátékok
                                                                                                                                                Király Ágnes, női 34. hely (Kajászó-Delta)

Csapattal az EB-n:

2007

2007 a Lovastorna Európa Bajnokság éve volt,
hiszen városunk, Kaposvár adott otthon a rangos versenynek. Ennek fényében nagy tervekkelkészültünk, a szentai Török Lovastanya csapatával közösen a mi klubunk adta a junior válogatott csapatot. Ennek tagjai voltak: Skandera Dominika, Tóth Bernadett, Somogyi Eszter, Bence Balázs. A felkészülést Kajászó-Delta segítette. A viszonylag rövid idő alatt egy remek csapat állt össze, a tagok az intenzív edzéseknek köszönhetően nagyon sokat fejlődtek.
A válogatott egy nemzetközi versenyen mérette meg magát, Szlovákiában. A csapat kiegyensúlyozott produkciót mutatott be, és az orosz válogatottat megelőzve a negyedik helyen végzett. Egyéni versenyzőkkel is részt vettünk ezen a versenyen, Bence Krisztina és Vass Bernadett a juniorok között a 17. és 18. helyen zárt, Havanna hátán.
Az EB előtt három héttel Delta gombás bőrbetegséget szerzett, és a gondos állatorvosi kezelés ellenére sem javult az állapota, így nem indulhattunk vele az EB-n. Mivel a klubnak nem volt Deltához hasonló képességű lova, így a sokkal kisebb és korábban csapat versenyzésre még nem használt Havannát kellett a csapat alá bevetni. Mivel Havannán amúgy az egyéni versenyzők készültek, így nekik pedig az alig pár hónapos kiképzés után lévő Torpedó maradt. Sajnos azonban, mivel Torpedó a lovarda selejt állományából került ki, nem fordítottak nagy figyelmet az állapotára, így hiányos kondíciója és izomszegénysége miatt az EB állatorvosi vizsgálatán kizárásra került.
Sala CVI Junior válogatott 4. hely 
                                   A versenyig fennmaradó két napban tehát az egyéni versenyzőknek kellett lovat találni, végül a BLK
                                                                                            Alkony nevű lován rajtolhattak.
A csapat szerepléséről:
Figyelembe véve Havanna kondícióját nagyon kevés és rövid edzésekkel próbáltuk a lovat és a csapatot is felkészíteni. A sikeres állatorvosi kontroll után egy korrekt kötelező programot tudtunk bemutatni vele, az első kűrnél azonban a három versenyző súlyát a fáradt ló nem bírta és felbukott. Havanna keménységét mutatja, hogy a bukás után is be tudtuk fejezni a programot, és másnak egy műlovon összeállított könnyített kűrrel végig tudtuk csinálni a versenyt, és végül a kilencedik                    Torpi nem ment át...
helyen zártunk
.

Az egyéni versenyzők szerepléséről:                                                                                                    A két leánynak nagyon rövid idő állt rendelkezésére, hogy hozzászokjanak a teljesen már mozgású Alkonyhoz.
Bence Krisztina
egy korrekt programot bemutatva végül a negyedik helyen zárt. Nem volt ilyen szerencsés Vass Bernadett, aki az első fordulós kűrjében rosszul érkezett a leugrásból, és könyökficamot szenvedett. Számára a verseny a kaposvári kórházban ért véget.

A rosszul sikerült EB után igazi elégtétel volt az OB, hiszen a szentai-kaposvári közös csapat a felgyógyult Kajászó-Deltán kitűnő programot bemutatva, igaz ellenfél nélkül, de az első helyen zárta az OB-t.
2007.évi eredmények                                                                                                                                                             Berni sérülése

Havanna bukása

2008

Ebben az évben a tervek szerint együtt maradt volna a korábbi junior válogatott és a senior mezőnyben bizonyítottunk volna, Kajászó-Deltával. Sajnos Delta azonban januárban lesérült, és bár bíztunk benne, hogy rendbe jön, végül csak az OB-ra tudtuk valamelyest rendbe hozni. A helyére lépő Torpedó azonban sajnos nem ugyanaz a kaliber, így a válogatott szétesett... Maradt tehát a klubcsapat, és így próbáltunk a VB indulásért harcba szállni. A két tavaszi versenyen elindultunk az A kategóriában, viszont a ló a felkészülési szezon végére elfáradt, majd le is sántult. Így a salai nemzetközi versenyre a csapattal nem tudtunk utazni, viszont Havannával három junior egyéni versenyző, Skandera Dominika, Bence Krisztina és Somogyi Eszter rajthoz állt. Nagy meglepetésünkre versenyzőink a többi magyar előtt, a 14., 15., 16. helyen végeztek, Somogyi Eszter és Bence Krisztina a döntőbe is bejutott. Ezzel a jó eredménnyel Somogyi Eszter kiharcolta a junior EB-n való részvételt.
A budapesti edzőtábor után jó hangulatban utazhattunk Brnoba, ahol Eszti legfiatalabb versenyzőként a 28. helyen zárt Havannával.
Az évet az OB-val zártuk, ahol Torpedóval a bajnokságért indultunk, azonban ekkorra már a ló annyira ellenállt a csapatkűr gyakorlatokkal szemben,  hogy   Sala CVI: Bence Krisztina, Somogyi Eszter, Skandera Dominika     nem tudtuk zavartalanul bemutatni a kűrt, így elvesztettük a versenyt a  BLK-

val szemben. Az egyéni versenyben  Somogyi Eszter a senior ezüst, Bence Krisztina pedig a bronzérmet szerezte meg.
2008. évi eredmények                                                                                                                                                                                                        OB ezüstérem: Bence Krisztina és Bence Balázs

2009

Év elején leselejtezték Deltát, mivel nem jött rendbe a lába egy évi pihenő után sem. Így hosszú idő után először csökkent a ló létszámunk kettőre. Beláttuk, hogy Torpedó jelen állapotában nem alkalmas a vágtás csapat versenyzésre, így három év után ismét lépésben indultunk, és inkább az egyéni szereplésre koncentráltunk. A cél az EB szereplés volt, elsősorban Somogyi Eszterrel. Bár a válogató versenyek nem sikerültek rosszul, a salai nemzetközi versenyen nem sikerült döntőbe kerülni, és a magyarok közti sorrendben egy versenyzőnk sem került a legjobb négybe, így ebben az évben nem jutottunk ki a világversenyre. A salai versenyre ismét Havannával utaztunk, három versenyzővel. Somogyi Eszter a 18., Bence Krisztina a 23., és az újonc Vass Petra pedig a 29. helyen zárt.
Hosszú idő után először nyár elején felvételi hirdettünk szakosztályunkba. A jelentkezők a korábbinál sokkal intenzívebb felkészítésben vesznek részt, az aktív versenyzők segítségével. A nyár folyamán új ló, Bob Herceg Zsiráf betanítása kezdődött meg.
Az OB-n Bence Krisztina ismét senior bronzéremmel zárt.

                                                                                                                                                 Bob Herceg Zsiráf betanítása

 

Somogyi Eszter a salai CVI 18. helyezettje

A legsikeresebb:

Nagy reményekkel vágtunk a 2010-es évnek. Zsiráf helyzetének megnyugtató rendezése után reméltük, hogy személyében egy biztos társa leltünk az elkövetkező évekre - és ebben az évben így így is volt. Ló fronton tehát nem volt probléma, a versenyzők tekintetében pedig végre elérkezett az az év, amikor Bence Balázs egyetlen fiú versenyzőként képviselhette hazánkat a nemzetközi versenyeken. Célkitűzéseink között volt a junior kontinensviadalra való kijutás - Bence Balázs és Somogyi Eszter volt erre esélyes elsősorban. A hazai tavaszi versenyek sok remek helyezést hoztak, az első nemzetközi megmérettetésünk pedig Stadl Paurában volt, ahova idén először "merészkedtünk" ki. Senior egyéniben Bence Krisztina, a juniorok között Bence Balázs és Somogyi Eszter, párosban ugyanők indultak. Ez a verseny volt Zsiráf első bemutatkozása is. Az egyéni szereplések még nem sikerültek olyan kiemelkedően, Kriszti 35., Eszti 33., Bazsi 4. helyen zárt. Párosuk viszont remek szerepléssel a hatodik helyre futott be, és itt éreztük először hogy az új Barbie-Ken koreográfia még többre is hivatott lehet. Jött a mindig kedves verseny, Sala. Nos, itt először hangzott el magyar himnusz a kaposvári versenyzőkért, Bence Balázs és Somogyi Eszter megnyerte a páros versenyt. Egyéniben a seniorok között Bence Kriszti a 13., a junioroknál Somogyi Eszter a 7., Vass Petra a 19., a fiúknál Bence Balázs a 2. helyen végzett. A verseny krónikájához tartozik, hogy másik lovunk, Torpedó végre részt vett első nemzetközi versenyén a balul sikerült kaposvári EB után, a szentai lányokkal sikerrel vette az akadályt.
Ezek után, mivel a szabályok értelmében egy versenyen nem lehet valaki egyszerre senior és junior, döntenünk kellett, melyik kategóriában nevezzünk az EB-n. Mivel Eszti nem került a háromba, így közös döntés eredményeként a páros indulást választottuk. Így Bazsi a senior keretversenyben vehetett részt. A nyári felkészülést Zsiráf állandóan visszatérő feltörése hátráltatta, a felkészülést nagyban segítette a nagy teherbírású Torpi. Végül, kis izgalmak után el tudtunk indulni vele, és a szigorú állatorvosi vizsgálaton simán átjutott. A verseny, bátran mondhatjuk, legnagyobb közönség sikerét aratta a Barbie-Ken páros, még akkor is, ha a főbíró asszony nemtetszésének adott hangot a felszerelés "pink" jellege miatt. Ez nekünk kis levonást eredményezett, ennek ellenére elégedettek lehetünk az elért hetedik hellyel. A keretversenyben Kriszti a 19., Bazsi a hatodik helyen végzett.
Ezután már csak egy komoly verseny volt hátra az évből, a Visegrádi Négyek Bajnokság, mely egyben a magyar Országos Bajnokság is volt. Itt a páros versenyt nagy fölénnyel nyerte Somogyi Eszter-Bence Balázs kettősünk, míg a magyar értékelésben a bronzérmet is elhozta az erre a versenyre összeállt Bence Krisztina-Vass Petra duó. Valamennyi kaposvári indulódöntőbe jutott az egyéni versenyben, a senior lányoknál Bence Kriszti negyedik helyen zárt (V4 11. hely), míg a juniorok között Somogyi Eszter a magyar bronzérmet (V4: 5.), Vass Petra pedig a hatodik helyet hozta el (V4: 17.). A fiúknál két indulóval is rajthoz álltunk, Bence Balázs magyar arnay és V4 ezüstérmet, Tóth Ákos magyar ezüstöt hozott (V4: 6. hely). Ősszel új lovat kezdtünk betanítani, a OMMI tulajdonú mént,                                                                         Vezért.

A poprádi OB győztes: Bence Balázs    

2011

Bizakodva indultunk a 2011-es évre, mivel most először nem egy, hanem két nemzetközire alkalmas lóval is dolgoztunk. Zsiráf 2010 novemberében tért vissza őszi pihenőjéről, Vezér pedig egyre jobban beletanult a sportba. Egyedül méretei miatt voltak fenntartásaink vele kapcsolatban. Februárban azonban beütött a mennykő: Zsiráf lesántult. Először csak úgy tűnt kisebb sérülés, pihenő és rendben lesz. Sajnos nem így történt. Mivel a kezelésekre sem javult az állapota, vagyis inkább visszatért, így be kellett látnunk, ez az év nem az övé lesz, így áprilisban hazament, hogy anyai örömök elé nézzen.
Nem maradt más, Vezért kellett komolyan vennünk. Az év elején kétszer két hétvégi közös edzést tartottunk a Szárnyaló SE csapatával. A fagyos hideg ellenére hatékonyan dolgoztunk, aminek eredménye már a tavaszi versenyeken meglátszott.
A válogató versenyeken Vezér jól mutatkozott be, a Budapest Bajnokság, majd az OB legjobb lovának is választották. Ez bíztató volt az EB-re nézve.
Két tavaszi CVI-n vettünk részt. Stadl Paurában a seniorok között indult Bence Krisztina (26. hely) és Vass Petra (31. hely), míg a junior lányok között Somogyi Eszter döntőbe jutott (26. hely), a fiúknál Bence Balázs a hatodikként zárt. A számunkra könnyebb pezinoki versenyen Kriszti döntőbe jutott, a 12. helyen végzett, Eszti bronzérmes a juniorok között, míg Petra élete legjobb formájával szintén döntőbe került és a 14. helyen zárt. Bazsi hajszállal maradt el a dobogótól, a negyedik helyen végzett.
Rendhagyó módon az OB most nem ősszel, hanem nyár elején került megrendezésre, számunka hazai pályán. Bazsi a csapatgyőzelem (a sóskúti csapat tagjaként) mellett egyéni OB győztes, Eszti és Ákos OB ezüstöt szerzett.
Ebben az évben az EB-t a messzi Franciaországban rendezték. A kiutazás megszervezése nem volt egyszerű ügy, és végül próbára tette a lovakat és versenyzőket egyaránt. Az utazó keretbe három kaposvári versenyző is bekerült, a seniorok között Bence Krisztina kapott lehetőséget, ami már önmagában nagy eredmény volt. Ő végül a 30.-ként zárt. A lányoknál Eszti jutott a hármas keretbe, Vezér produkciója azonban nem volt tökéletes, így kötelezőkben mutatott hibái miatt Eszti a 31. helyen fejezte be a versenyt. Egyedül Bazsi egyéni szereplésével lehettünk elégedettek, mert a csapattal az utolsó helyen zártak. Egyéniben azonban a 14. helyről döntőbe kerülve végül a 12. helyig tudta felküzdeni magát. A mezőnyt és a pontozást látva ez lehetett volna jobb is, de majd jövőre!
Lovak terén: új lóval kezdtünk foglalkozni május körül. Fenomén szintén egy selejtbe készülő lovacska volt, aki hát nem éppen szépen mutatkozott be az első edzésen. A tervek szerint edzőlónak szántuk, de szépen kinőtte magát, és végül már ősszel versenyen is bemutatkozott szép sikerrel, méghozzá a legnagyobbak alatt. A jövő évben rá számítunk majd.
Vezér ősztől folyamatos lábproblémákkal küszködik, így mindenképpen keresnünk kell az utódját. A lovak terén Havanna egy nagyon komoly sérülést szerzett a szentai versenyről hazafelé a lószállítóban, melynek egy decemberi gyulladás lett következménye a lábában. Majdnem elvesztettük, de szerencsére sikeresen helyrejött.

2012
Az év elején legtöbbször az állatorvosokkal konzultáltunk. Fenomén egy kólikával kezdte a szezont, Üllőre kellett vinni, de szerencsére műtét nélkül jöhetett haza. Nem sokra rá Havannát kellett daganattal megműteni, aki sikerrel vette ezt az akadályt is. Így Fenomén, Torpi és Havanna volt munkában. Az első tavaszi verseny péntekjén megellett Zsizsi, de sajnos a csikót nem látogathattuk már meg, születési rendellenessége miatt el kellett altatni. Így született a döntés, hogy Zsizsi visszatér hozzánk. Így a Budapest Bajnokság után már vele együtt gördült be a lószállító az Akadémiára. Hamarosan munkába is állt, bár az első héten ismét jelentkezett a régi feltörése, de ez szerencsére hamar gyógyult, így nekiállhattunk vele a komolyabb munkának. Közben Fenomén első nemzetközi versenyére készült, mindjárt három "idegenlégióssal", hiszen Király Ágnes és Gadolla Réka a BLK-ból, Jancsecz Dorka pedig  PHLSE-ből tervezte rajta az indulást. Így május elején egy közös edzőtábort tartottunk Kaposváron, ami jó hangulatban telt. Ezután a verseny is nagyjából jól sikerült, a fiúknál Bence Balázs a negyedik, Ákos 9., és ezzel rögtön megszerezte az EB kvalifikációs pontszámot. Eszti épp hogy döntőbe jutott, végül a 26. lett. A versenyt követő pénteken Fenomén ismét bekólikázott, ismét Üllőre kellett vinni, de ezúttal is műtét nélkül megúszta....Közben Zsiráf annyira összeszedte magát, hogy a budapesti CVI-re már el tudtuk vinni. És mindjárt győzelemmel kezdett, hiszen Somogyi Miki megnyerte a gyermek verseny fiú kategóriáját, Vass Petra pedig ötödikként zárt a seniorok között. A Fenoménon induló Bazsi megnyerte a versenyt, Ákos negyedik, Eszti pedig ötödik helyen zárt.
Egész évben jól szerepeltek utánpótlásaink a versenyeken (Fehér Viki, Jezerniczky Nóra, Szabó Kitti, Kovács Hanna), felkészítésükben nagy szerepet vállalt a versenyzést befejező Vass Petra.
A nyár már az EB jegyében telt, szerencsére a felkészülés zökkenőmentesen zajlott, és az eredmények magukért beszélnek: Eszti döntőbe jutott, és végül a 14. helyen zárt. Sajnos a fiúknál Bazsi első fordulóban kihagyta az állást, így a megérdemelthez képest jóval hátrébbról kezdett, majd végül a nyolcadik helyig tornázta fel magát, Ákos pedig a 12. legjobb európaiként fejezte be élete első EB-jét. Eszti és Bazsi a Szárnyaló LSE-vel közös csapatban hetedikként zárt.
Kis pihenő után az Állattenyésztési Napok keretében megtartott OB zárta az évet. Hirtelen ötletként visszatért Eszti és Bazsi párosa, ezúttal már komolyabb, a Lady in Red-re koreografált kűrrel. A produkció szépen sikerült, így az aranyérmet vihette haza a páros Zsiráf segítségével. Bazsi egyéniben ezüst, Ákos és Eszti ezüst, Miki bronzéremmel zárt.
Az év elején több lovat próbáltunk, a nagyon ígéretes küllemű Zavarost, sajnos ő nem vált be, majd ősszel a percheron Oszkárt, évvégén pedig Üzért, de sajnos egyikőjük sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket...Le kellett viszont mondanunk ősszel Torpiról, akinek hátproblémái annyira állandósultak, illetve súlyosbodtak, hogy ez már sántasághoz is vezetett, így fájó szívvel, de megszabadítottuk őt a voltizs kínjaitól, és a továbbiakban csak mint iskolaló funkcionált majd.
Fenomén az OB után Bőszénfán pihente ki az évad fáradalmait, ahonnan az OTP Világkupa fellépés miatt kissé korábban kellett hazahozni - ezt Pesten meg is bosszulta, sajnos nem a legjobban ment.


Bence Balázs és Fenomén az OTP világkupán